Veronica Roth - A beavatott

Oldalszám: 432
Eredeti cím: Divergent
Fordította: Logos
Kiadó: Ciceró
ISBN: 9789635398843
Megjelenés: 2012
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Véleményem:
Ezt a könyvet is megérte újraolvasni, az egészen biztos.
Na most. Tudom, hogy bár fandom létezik és sokan szeretik ezeket a könyveket, azt is tudom, hogy legalább ennyien viszont ugyanilyen intenzitással utálják őket.
Én az előbbiek táborát erősítem, de ezt meg is tudom magyarázni.

Történetünk főszereplője ugyebár Tris, aki disztópiának megfelelően egy nem túl fényes jövőben él. Chicagoban található az emberiség utolsó morzsája, ahol ezek az emberek egy olyan társadalmat hoztak létre, ami tulajdonságok szerint csoportokra osztja az embereket. Tris születését tekintve Önfeláldozó, új csoportjának a Bátrakat választja, tulajdonságait tekintve pedig elfajzott, tehát több csoportba is ugyanúgy illik. Ez utóbbit pedig nem ajánlott hangoztatni.

Sokan hasonlítják ezt a könyvet az Éhezők Viadalához, nem egyszer megkapta, hogy csak utánzat és hasonlók, de én ezt alaptalannak találom.
A két könyv ugyanis ég és föld. Míg az Éhezők Viadala az emberiség, a nép szabadságára és az elnyomás elviselhetetlen mivoltára koncentrál, addig a Beavatott cselekményének nagy része érzelmi síkon játszódik, és elsősorban az egyén szabadságával foglalkozik.

Mindez már a világában is megmutatkozik. A számok kisebbek, főszereplőnk nem meghalni megy, hanem megismerni magát.
És egyébként az egyik, amit zseniálisnak találok, az maga a világ. A társadalom maradékát öt csoportra osztották, mindezt tulajdonságok alapján. És működik. Legalábbis egy darabig. Amikor az emberek elmennek a tesztre, még egyáltalán nem biztosak benne, hova fognak kerülni. Amikor kijönnek onnan, már tudják, és onnantól, hogy ténylegesen csatlakoznak ehhez a csoporthoz, csak erősödik bennük az a tulajdonság, ami az adott csoportra jellemző, hiszen ezt helyezik előtérbe, erre koncentrálnak, és a végén úgy viselik, mint egy koronát. Nem feltétlenül magán a tulajdonságon van a hangsúly, hanem a hovatartozáson, és ezen keresztül a tulajdonságon.

Ez az egész társadalmi berendezkedés egyébként a harmadik könyvre lesz még érdekesebb és jelentőségteljesebb, de papíron az első könyvről van szó, szóval egyelőre álljunk meg itt.

Főszereplőnk tehát itt él, és ebből kifolyólag eleve középpontban van nála a csoport kérdés. Tris is abban a hitben ringatja magát, hogy majd a teszten megmondják, kicsoda is ő, csakhogy ez nem következik be. Illetve, bekövetkezik, de nincs vele előrébb.
Az egész könyvön keresztül keresi, hogy ki is ő pontosan, hova tartozik, mit kellene tennie. Alapjáraton a teszttel és a csoportrendszerrel mindenkitől megvonják az önmeghatározás lehetőségét, de ami még szörnyűbb ebben, hogy mindezt örömmel fogadják. Hiszen nem kell megismerned magad és rájönnöd, ki vagy, mert majd egy teszt megmondja.

Trisnek ez nem adatik meg, elvégre Elfajzott, három csoportba is beillik, és neki kell döntenie. De a döntése után sem jelentheti ki nyugodtan, hogy jó, akkor innentől ez vagyok én, mert attól még beleillik abba a másik két csoportba is.
A társadalom miatt kétségbeesetten  igyekszik csak egy tulajdonságára összpontosítani, és meg kell várnunk a könyv végét, hogy rájöjjön, ennek nem muszáj így lenni.
Innentől már nem nehéz meglátni mindennek a metaforikus jelentését.

Ez a központi szál, de azért akad más is.
A könyv bemutatja azt is, hogy mire képesek az emberek a sikerért, azért, hogy nekik jó legyen, hogy ne váljanak kitaszítottá. A Bátraknál a felavatás során az idő múltával eldurvulnak a dolgok, ember embernek lesz a farkasa, és mondhatjuk azt, hogy ez túlzás, de sajnos nem az. Normál körülmények között ugyan gyilkosság ritkán lesz a vége, de az emberek gátlástalanul áttaposnak mindenkin, aki az útjukba áll. Akár a becsvágy, akár a kétségbeesés hajtja őket, borzalmas dolgokra képesek, sokan kifordulnak önmagukból, másoknak pedig eleve ilyen a természete.

Megvan benne a család fontossága és az elszakadás nehézsége is, amit szintén szerettem. Tris szereti a családját, de amikor a jövője a kérdés, akkor végül saját magát helyezi előtérbe, és egy bizonyos mértékig ez lenne a normális. Az elszakadás szükséges és mindenkivel meg fog történni, és amíg a családodnak nem ártasz azzal, hogy önállóan döntesz a saját érdekeidet nézve, addig ez teljesen rendben van.

Más kapcsolatokkal már volt egy kis gondom. Tris és Négyes szálával én ki vagyok békülve, nem kiemelkedően jó de nem is pocsék, és hál' Istennek nem ez a legközpontibb szál.
Tris és Christina barátsága viszont néhol nekem rettenetesen erőltetettnek tűnt. Tipikusan egy olyan elem, ami csak azért van, hogy legyen, bár a könyv második felére eltompult bennem ez az érzés.

Összességében nem azt mondom, hogy nincsenek a könyvben hibák. Az a fajta regény ez, amin elég erősen látszik, hogy az író első próbálkozása, és ugyan van tehetsége a dologhoz, bizonyos területeken bőven van még hova fejlődni.
Izgalmasan ír, tény és való, de megvannak azok a pillanatok, amikor egyszerűen csak amatőrnek tűnik. A világ izgalmas, érdekes és látványos lett, a főszereplő szerintem fantasztikusra sikeredett, de a mellékszereplők sokszor túlságosan kétdimenziósak, a cselekmény pedig az írásmód miatt magával ragad, de néhol kicsit esetlen.
De a hibái olvasás közben nem túl feltűnőek, és engem annyira lefoglalt, hogy nem is érdekeltek különösebben.

Borító:
Ez a következő, amit imádok benne. Tökéletesen passzol a könyv hangulatához és nekem nagyon tetszik, igényes, és egyszerűen csak jó ránézni.

Kedvenc idézet(ek):
"Hiszünk a hétköznapi bátor tettekben és a bátorságban, amely arra készteti az embereket, hogy álljanak ki egymás mellett."

"– A mi agyunk azonban sokféle irányban gondolkodik. Nem vagyunk képesek egyetlen gondolkodásmódra leszűkíteni a működését, és ez félelmet kelt a vezetőinkben. Azt jelenti ugyanis, hogy bennünket nem lehet irányítani. Ez pedig azt, hogy akármit is tesznek, mi mindig is gondot jelentünk majd számunkra. "

"Az édesanyám egy alkalommal azt mondta nekem: egymagunkban nem vagyunk képesek a túlélésre – de ha képesek lennénk is rá, akkor sem szeretnénk erre a sorsra jutni."


Röviden összefoglalva: 
Én tudom ajánlani. Tény hogy az írónőnek van hova fejlődni, és hogy véletlenül sem a legjobb disztópia valaha, de elgondolkodtató, olvastatja magát, és a világa kifejezetten különleges. Ritka az, hogy egy YA könyvben a főszereplő lesz a kedvencem, Tris mégis mély nyomot hagyott bennem. Szóval ha valaki szereti a disztópiákat és gondolkodna egyet az önmeghatározás témáján, akkor nyugodt szívvel vegye kézbe.

Sarah J. Maas - A Court of Wings and Ruin

Kapcsolódó: Tüskék és rózsák udvara, Köd és harag udvara

Oldalszám: 706
Kiadó: Bloomsbury
ISBN: 9781408857908
Megjelenés: 2017
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Feyre has returned to the Spring Court, determined to gather information on Tamlin's maneuverings and the invading king threatening to bring Prythian to its knees. But to do so she must play a deadly game of deceit-and one slip may spell doom not only for Feyre, but for her world as well.

As war bears down upon them all, Feyre must decide who to trust amongst the dazzling and lethal High Lords-and hunt for allies in unexpected places.

Véleményem:
Hát az úgy volt, hogy Giger nem tudott várni.
Minekutána fogalmunk sincs, mikor jelenik meg ez a rész magyarul, de az optimisták is csak az év végére helyezik a dolgot, ezért fogtam magam és megvettem angolul. A második rész vége után nehezemre esett volna több, mint egy évet várni, no meg megjegyzem, olcsóbb is így.

Nem sokkal a második rész vége után vesszük fel újra a fonalat. Feyre a Tavasz udvarában ragad, és belülről igyekszik megsemmisíteni Tamlin birodalmát, meglehetősen nagy sikerrel. Végül Lucien-nel együtt elmenekülnek az Éjszaka udvarába, ahol is szintén akad feladat bőven. Nyakukon a háború és valahogy össze kell hangolni az összes udvart, és akkor ehhez még ott vannak a magánéleti problémák is.

Na most, a második részt nem tudta túlszárnyalni, de ez igazából valahol várható volt. A Köd és harag udvara a sorozat csúcspontja, onnan csak egyenes út volt, vagy lefelé. Na most, ez a harmadik rész nem igazán rosszabb, de nem is mindig hozza ugyanazt a szintet. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lett - távol áll tőle.

De kezdeném azzal, hogy mi nem tetszett, mert abból azért lényegesen kevesebb van.
Egyrészt: én értem és elfogadom, hogy Rhys és Feyre vannak a középpontban, elvégre ez az ő trilógiájuk, és szeretem is a karakterüket és a kapcsolatukat. De az összes többi szereplőnk a háttérbe szorult, holott ez nem jellemző a szerzőre, sőt. A sok és sokféle karakter az egyik oka annak, hogy beleszerettem Sarah J. Maas könyveibe.
Karakterek itt is voltak, nem is kevés, és meglehetősen élőek, de rettenetesen keveset szerepeltek többségükben, és ez egy idő után zavart.

Aztán: néha úgy tűnt, mintha az írónő túl sok dolgot akarna egyszerre, de ez így nem működik. Az előző könyv végén bekerült a képbe Nesta és Elain is, és arra számítottam, kezd is ezzel valamit. Na most, kezdeni kezdett, de csak úgy tessék-lássék. Tipikusan a "hozok is ajándékot, meg nem is" helyzet. Nem tudom eldönteni, hogy ők a későbbiekben kapnak-e szerepet, avagy sem, mindenesetre az őt történetüknek szerintem itt lett volna a helye.
Ott a háború, ott van Feyre karakterfejlődése, ott van Rhys és a megmutatkozó gyengeségei, a többi udvar, Tamlin, a testvéri kapcsolatok és a kialakuló barátságok, a felszínre törő múlt és az emberek és tündérek kapcsolata. Egyszerűen csak túl sok, és az ütemezés sem sikeredett túl jól, ugyanis az első kétszáz oldalon semmi lényeges nem történik, utána viszont az égvilágon minden.

Ezektől függetlenül imádtam a könyvet és nem igazán akartam letenni, a vége után pedig még napokig fogvatartott.
Attól függetlenül, hogy az ütemezés nem a legjobb, szerettem a cselekményt, izgalmas volt és fordulatos, és általában elterelte ezzel a figyelmemet a hiányérzetről. A háború most már ténylegesen elkezdődik, szövetségeket kell kötni, el kell felejteni a régi harcokat, nem tudni, ki a kém és ki megbízható, ki kihez hűséges és meddig. Állítom, hogy a sorozat csúcspontja a High Lords Meeting - egyszerűen imádtam olvasni ezt a részt. Itt találkozik a régi háború és a mostani, közelebbről is megismerkedhetünk a főurakkal és magukkal az udvarokkal, és igen komoly politikai játszma megy. Ráadásul majdnem mindenkit elragadnak az érzelmei legalább egyszer, régi sérelmek kerülnek elő, és sokakból előjön az emberség.
Maga a csata hihetetlenre sikeredett, az írónő remekül fokozta a feszültséget egészen addig, amíg az olvasónak már majdnem elpattan az utolsó idegszála is. Úgy figyeltem, mintha az életem múlna rajta, és sokáig, nagyon sokáig fel sem néztem a könyvből.
És senki se akarja tudni, mi van a 666. oldalon.

Feyre és Rhys kapcsolatának az előző rész után már nem nagyon volt hova menni, valamennyire azért mégis megy. Megerősödik a bizalom és ténylegesen olyanná válnak, mint egy egésznek a két fele. Szeretem ezt a szerelmi szálat, mert nem túlbonyolított, és valahogy nem is tűnik túlzásnak, egyszerűen csak szép és pont elég. Kaptak egy jó lezárást is, aminek nagyon örültem - ettől ugyanis erőteljesen rettegtem.

Cassian és Nesta... Hát, ez az, ami édes kevés volt, mégis kicsit mintha többnek akarna tűnni. Egyszerűen nem volt rá elég idő, az írónő mégis nagyon akarta. Kezdjük ott, hogy Nestát nagyon sokszor egyáltalán nem egyszerű megérteni. Az addig rendben van, hogy szörnyű dolgokon ment keresztül és erre mindenki máshogy reagál, és láttam bizonyos területeken, hogy mindent belead... Más területeken azonban csak álltam és néztem, hogy lányom, ezt most miért. Egy darabig oké, ha valaki zárkózott, és mások ezt tudomásul veszik, de ez itt már barokkos túlzás volt. Nem csak Nesta múltja kegyetlen, nem csak őt érték veszteségek, nem csak ő haragszik a világra. A különbség az, hogy a többiek ezt nem azokon vezetik le, akik mindent megtesznek értük.

Ami külön felvillanyozott, azok az LMBT karakterek. Nem fogok spoilerezni, de egyikük miatt konkrétan magamhoz öleltem a könyvet, amikor megtudtam a dolgot. Az írónő szerintem a lehető legjobb módon kezeli a témát; olyan természetesen, mint bármi mást.

Feyre egy elég nagy kedvencem lett. És kellett egy kis idő, hogy erre rájöjjek.
Az ő ereje nem a képességeiben rejlik, hanem abban, hogy képes felállni, és mindenek előtt: tisztában van saját magával. A jó és rossz tulajdonságaival, a gyengeségeivel és az erősségeivel. Nem gondol túl sokat magáról, a hibáiért nem mást hibáztat, hanem igyekszik jóvá tenni azokat, nem sajnálja magát és nem is dramatizálja túl a helyzeteket. Nem tökéletes, de igyekszik, én pedig egyszerűen csak megszerettem.
Rhys meg... Nos, fandom kedvence, tisztában vagyok vele. Tény és való, hogy jól sikerült karakter, de én speciál nem estem bele reménytelenül (Jamie Fraser túl magasra tette a mércét, ez van), de tudom, hogy mások miért, és azért megszeretni megszerettem. Nagyon örültem neki, hogy ebben a részben megismertük egy olyan oldalát is, amit eddig nem láttunk. Kiegészítik egymást Feyre-vel, amikor az egyik rosszul lép, ott a másik, és ez ténylegesen működik mindkét irányban a gyakorlatban is, nem csak kimondva.

Azt, hogy Cassian, Azriel, Mor, Amren és Lucien nem szerepeltek többet, tényleg rettenetesen sajnálom. Mindegyik karaktert sikerült megszeretnem, és reméltem, hogy ebben a részben többet kapunk belőlük, de csalódnom kellett.
És akkor még nem is beszéltem a többi főúrról, vagy akár Erisről, a Surielről és Jurianről.

Ami az írónőnek nem megy, holott más karakterekkel könnyedén elboldogul, az a fő gonosz. Ez már az Üvegtrón sorozatban is feltűnt, és sajnos itt sem változott. Hybern királya a megtestesült gonoszság. Minden benne van, ami egy emberben rossz lehet, kegyetlen, hataloméhes - és egyszerűen csak gonosz. De ennyi és nem több, pedig a világ nem fekete-fehér. Sajnálom, mert egy igazán jó gonosz rengeteget tud jelenteni.

Egyébként örülök, hogy végre sikerült eredeti nyelven olvasnom az írónőtől. Ha az ember tudja a nyelvet, egyszer mindenképpen megéri. Tény, hogy akadnak néhol szóismétlések, de egyáltalán nem vészes, egyébként választékos és nagyon jó stílusa van. Megmondom őszintén, a magyar fordítás kifejezetten gyenge az eredeti szöveghez képest.

Borító: 
Továbbra is a második részé tetszik a legjobban, de azért ezt is szeretem. Egyszerű és szerintem nagyon szép rajta a rajz, tetszik és kész.

Kedvenc idézet(ek): 
"Only you can decide what breaks you, Cursebreaker. Only you."

"If we're all here, either things went very, very wrong or very right."

"„I hate war.”
„Likewise.”
„Not just for the death and awfulness,” Mor went on. „But because of what it does to us. These decisions.”"

"Helion braced a hand on the door frame and grinned. „How'd you convince Thesan to give you the better view?”
„He finds my males to be prettier than yours, I think.”
„I think it's a wing fetish.”"

Röviden összefoglalva: 
Na most, én mindenkinek ajánlom az egész sorozatot, aki kicsit is szereti a fantasyt. Egy jó YA, emlékezetes hősnővel, izgalmas cselekménnyel és jó üzenetekkel - olyanokkal, amiket szerintem a YA könyveknek tartalmazniuk kellene.
Nyilván vannak korlátok, mivel magyarul még nem jelent meg, de aki tud angolul, annak teljes szívemből ajánlom, hogy essen neki. Megéri, mert rengeteget kell várni, sokkal jobb az eredeti szöveg és még olcsóbb is.