2016. szeptember 14., szerda

Neal Shusterman - Unwind (Bontásra ítélve)

Oldalszám: 384
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Unwind Dystology 1.: Unwind
Fordító: Illés Róbert
ISBN: 9789633735701
Országos megjelenés: 2015.07.03


Fülszöveg:
Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak? 
Szép új világ? 
Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket. 
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik. 
Te vajon túlélnéd?


Véleményem:
Megláttam a könyvtárban, elolvastam a fülszöveget, kellőképpen elborzadtam, hazahoztam, nem egész két nap alatt el is olvastam. Így kezdődik egy szerelmi történet.

Igazából eléggé disztópia mániás vagyok. Nagy szerelmem ez a műfaj. Szinte kivétel nélkül minden könyv ebben a témában azt képviseli, hogy az emberiség a lehető legrosszabb irányba halad, ugyanakkor mindig van remény, mindig lesz valaki (vagy inkább valakik), akiben felébred az emberség.
Itt is ez a helyzet.
Történetünk egy olyan világban játszódik, ahol a fiatalokat 13 és 18 éves koruk között el lehet küldeni bontásra. Mit is jelent ez? Elég egyszerű: nagyjából mint egy autónál, a kamaszt szétbontják, és minden egyes testrészét odaadják valaki másnak. Az orvosok ennélfogva nem gyógyítanak, hanem mindent kicserélnek.
Három főhősünk van: Connor, akinek rossz magaviselete miatt szánják ezt a sorsot a tulajdon szülei, de ő nem akar ebbe beletörődni, és megszökik, Risa, aki nevelőotthonban él, de mivel semmiben sem mutat különösebb tehetséget, és kevés a hely, bontásra ítélik, és Lev, aki vallásos családban nevelkedett, és születésétől fogva arra készült, hogy tizenharmadik életévét betöltve elküldjék szétbontani, mint tizedet.
A három fiatal egy nagy keveredés kíséretében találkozik (amit történetesen Connor szökése okoz), és innentől egymásra vannak utalva. Csakhogy a három kamasz közül egy nem akart szökni, ugyanis mindvégig azt nevelték bele, hogy tizednek lenni megtiszteltetés, és semmi jobbat nem tehet életében, mint hogy saját magát áldozza fel.
Nem bízhatnak a világban, nem bízhatnak egymásban, gyakorlatilag az irányítás egyáltalán nincs a kezükben, csak sodródnak az árral, és próbálnak túlélni.

Senki sem az, akinek látszik, a felszín alatt mindig sokkal több van, és ezektől lesz igazán jó a könyv. Elég gyorsan kiderül, hogy azért nincs mindenki a bontás mellett, csak kevesen vannak, akik tesznek is valamit, és még kevesebben, akik nyíltan is vállalják a véleményüket. Ebben a jövőben az emberek sokkal ridegebbek, mint amilyennek a jelenben látszanak.
Látszanak.
Ez a bontás téma bennem nagyon sok kérdést vetett fel. Úgy a könyv feléig az volt bennem, hogy te jó ég, ilyet nem tennének az embereket, nem mondanának le a saját gyerekükről, csak mert problémák vannak vele.
Aztán szétnézek magam körül, és már nem vagyok olyan biztos ebben. Láttam olyat, hogy egy váló házaspárnál az anya azt mondta, hogy neki nem kellenek a gyerekek, kerüljenek az apához. Láttam olyat, hogy az ismerőseim között egy anyuka azt mondta, neki nyolc év elég volt az anyaságból, neki ennyi túl sok. Nem bírja elviselni a saját gyerekeit.
Családon belüli erőszak. Gyerekeket vesznek el családoktól rossz körülmények miatt. A határátkelőhelyen kiküldenek egy csonka kezű kislányt, hogy a testi fogyatékosságát kihasználva próbáljon pénzt szerezni negyven fokban az autók között mászkálva.

Mindez eszembe jutott, és már-már nem is képzeletem annyira lehetetlennek, hogy egy olyan jövőben, ahol lehetséges, néhány szülő bontásra ítélje a saját gyerekét. Van egy hibám - legalábbis sokak szerint hiba, én nem egészen így látom: nem bízom az emberekben. Lehet, hogy mindez, amit végiggondoltam, javarészt ennek tudható be. Nem tudom. Mindenesetre szerintem érdemes elgondolkodni rajta.

Mindenesetre a könyv nem áll meg itt. Az egy dolog, hogy bőven ad agyalni-valót, de ezen kívül ott van nekünk egy pörgős, izgalmas és fordulatos cselekmény. Amikor úgy néz ki, hogy főhőseink végre megállhatnak egy kicsit, akkor kiderül, hogy ez még csak a kezdet. Amikor bízni kezdesz valakiben, újra felébresztik benned a kétségeket, majd el is altatják őket. Vagy pont nem. Sosem lehet tudni.
A világ remekül kidolgozott. Minden helyszín és helyzet jól körül van írva a macska meg fel van mászva a fára, az írásmód E/3 jelen, ami az elején furcsa, meg nekem kicsit olyan "nemszeretem" volt, de aztán megszoktam. Szeretni azért még most sem szeretem, de már a végén nem olvastam félre minden második mondatot. Olvastatja magát, én tegnap majd' megőrültem, amikor le kellett tennem. (Küldő kényszer. Ha rajtam múlik, egy szuszra olvasom ki.)
Szerintem kiérdemel egy helyet valahol az Éhezők Viadala táján. Simán.

Őszintén szólva eleinte nem voltak olyan nagyon magas elvárásaim, nem tudtam, mire számítsak. Csak megláttam a borítót (pedig általában nem szokásom borítóra ugrani), és megtetszett. Nem gondoltam, hogy a végére új kedvencet avatok.

A vége különösen tetszett, mert ugyan nem teljes Happy End, de legalább nem függővég, és sok szempontból egy jóleső lezárás. Mint ahogy az életben, itt sem alakul minden tökéletesen, de legalább nem halnak meg a kedvenc főszereplőink, vagy ilyesmi.



Karakterek:
Connor az első pillanattól kezdve szimpatikus volt. Eleinte nem egy "hős" típus, de végül belekényszerül a szerepbe, és remekül helytáll. Néhány nap alatt kell kamaszból felnőtté válnia, ha túl akarja élni. Nem hibátlan, indulatkezelési problémái vannak, és hiába van esze, eleinte nem igazán használja. A könyv végére sem hagyja el teljesen a hibáit, és ez a titka egy jó jellemfejlődésnek. Én nagyon, de nagyon megszerettem.
Risáról eleinte nem tudtam, mit gondoljak. Az elején kérdéses volt, hogy elveszett lesz-e, vagy inkább talpraesett, de - őszinte örömömre - a második valósult meg. Okos, és tudja is használni az eszét, emellett pedig jószívű és figyelmes. A könyv elején elég erős önbizalomhiánnyal indít, de ez a végére megváltozik. Tudja, mihez akar kezdeni, és azt is, hogy képes rá.
Lev... Hát, eleinte nagyon nem kedveltem. Aztán szépen lassan megváltozott, és az is tudatosult bennem, hogy nem a személyisége miatt volt olyan, amilyen, hanem mert születésétől kezdve ezt nevelték bele. Szerencsétlenben teljesen a feje tetejére áll minden, rájön, hogy az a világ, amit ő eddig valósnak képzelt, csak egy hazugság. Tizenhárom éves, de éretten kezeli a helyzetét, ennek ellenére látszik, hogy ez túl sok neki, és tulajdonképpen részben beleőrül a helyzetébe... A végére már az egyik kedvencem lett.
Rolandot nem zártam a szívembe, ennek ellenére nagyon sajnáltam, ami történt vele, mert sok rosszat tett, de attól még ezt nem érdemelte volna.
Hayden a személyes kedvencem, még ha nem is szerepel túl sokat. Szórakoztató, intelligens, egyedi, és jó ember. Minden jelenetet feldobott, amiben jelen volt.
CyFi története izgalmas (és kissé megrázó) volt, maga a sztori nagyon-nagyon tetszett, őt viszont nem tudtam megszeretni. Nem azért, mert nem jó karakter, egyszerűen csak... nem tudom. Nekem nem volt szimpatikus, de ez valószínűleg abszolút egyén függő. Nem mondom el, hogy mi történik vele, mert azzal lelőném a poént, de annyit mondhatok, hogy szerintem a könyv egyik legjobb része.

Borító:
Ez ragadta meg elsőként a figyelmemet, és még most is nagyon tetszik. Mondjuk, hangulatban nekem annyira nem passzol, de ezt leszámítva imádom. Egyszerű és jól néz ki. Hatásos. Jól mutatna a polcomon, kár, hogy könyvtári.

Kedvenc idézet(ek):
"Egy dolgot mindenképpen megtanul az, aki ilyen sokáig él, mint én: nincsenek se jó, se teljesen rossz emberek. Egész életünkben felváltva járkálunk a sötétségben és a fényben."

"Sonia lerázza magáról a fiú kezét, és dühös pillantást vet rá. 
– Ha a segítségedre lesz szükségem, majd szólok. Ilyen törékenynek látszom? 
– Ami azt illeti, igen. 
– A látszat csal – feleli az öregasszony. – Elvégre, amikor megláttalak, rólad is azt gondoltam, hogy viszonylag intelligens srác vagy."

"Gondolkodni fogunk, mielőtt cselekszünk, és ezzel megnehezítjük a dolgukat."


Rövid összefoglalás:
Akik szeretik a disztópiákat, azoknak mindenképpen ajánlom. Magával ragadó, izgalmas, erős karakterekkel, fordulatos cselekménnyel, jól kidolgozott, kellően borzalmas jövőképpel. Ráadásul bőven ad gondolkodni valót. Számomra minden megvolt benne, ami egy tökéletes könyvhöz kell. Az írásmód nem korszakalkotóan zseniális, inkább azt mondanám, átlagos, de pont jó. Az E/3 jelen volt az egyetlen, amiért nem voltam oda, de hozzá lehet szokni.
Nagyon ajánlom.









U.I.: Még jövök nektek egy Silber és egy Percy Jackson véleménnyel... Másokat is olvastam időközben, de egyszerűen nincs rá időm, hogy mindenről írjak, szóval próbálom a jelentősebbeket kiragadni. Hiába próbálkozom, már világos, hogy suli közben nem tudok annyi véleményt hozni, de azért igyekszem a maximumot nyújtani. Ha egy hétig nem jelentkezem, az még nem jelenti azt, hogy meghaltam. Csak azt, hogy haldoklom. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése