2018. május 9., szerda

Becky Albertalli - Simon és a Homo sapiens-lobbi

(Először is: gyors bocsánatkérés, amiért nyomtalanul felszívódtam, de ez egy ilyen tanév. Az utóbbi hetekben ki se látszottam a tanulmányi versenyekből, és ha épp volt időm olvasni, akkor ott várt az a laza tíz kötelező. )

Oldalszám: 324
Kiadó: Libri
Eredeti cím: Simon vs. the Homo Sapiens Agenda
Fordító:  Weisz Böbe
ISBN: 9789633107782
Országos megjelenés: 2016
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 
Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.

Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…

Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…

Véleményem:
LGBT könyv és tetszett a fülszövege, persze, hogy el akartam olvasni. Azt gondoltam, hogy tetszeni fog, de messze felülmúlta az elképzeléseimet.
Mikor megismerjük Simont, már levelezik Blue-val, egy sráccal, akiről annyit tud, hogy egy évfolyamra járnak, és szintén meleg. Egy nap véletlenül nem lép ki az iskolában az e-mail fiókjából, és egy másik srác meglátja a beszélgetésüket - és ha ez nem lenne elég, még meg is zsarolja Simont, ugyanis össze akar jönni főszereplőnk egyik legjobb barátnőjével.

Ez a könyv sokban különbözik a legtöbb LGBT könyvtől, amit olvastam, és kedvem lenne leborulni az írónő előtt.
De kezdjük az elején. A történetet imádtam. Nincs agyonbonyolítva, viszont minden apró részletnek jelentősége van. Nyilván az áll a középpontban, hogy Simon meleg, szerelmes, nem tudja, ki Blue, és még nem esett túl a coming-outon, de itt nem ér véget a történet. Simonnak van egy baráti köre, ahol szintén akadnak problémák, és ezek egy részének semmi köze nincs főszereplőnk szexualitásához. Vannak itt szerelmek és féltékenység, meggondolatlan lépések és problémakezelési hiányosságok.

És ahogy a fő témáját kezeli, az szerintem zseniális. Simont már úgy ismerjük meg, hogy régóta tudja, hogy meleg, azt is tudja, hogy ezt a szerettei el tudják fogadni, de még nem áll készen a coming-outra, és ez teljesen rendben van. Boldog és szerető családja van és remek barátai, és talán ezért elsőre sokan nem is értenék, miért halogatja a dolgot, de a könyvből teljesen átjön és én tudtam vele azonosulni.
Ahogyan később a reakciók is teljesen reálisak, ami azért valljuk be, ritka az LGBT könyveknél. Külön tetszett az a rész, hogy Simon apjának ezelőtt igenis voltak meleg viccei, és hogy sokan az iskolában a lehető legrosszabb módon kezelték a dolgot. Mert igen, van ilyen. Lényegesen jobb ebben a korban nem heterónak lenni, mint mondjuk a középkorban, de attól még nem egy egyszerű dolog és igenis ott vannak a homofóbok és azok is, akik papíron elfogadják, a gyakorlatban már nem annyira. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy még mindig ők vannak többségben.
Ezek olyan dolgok, amiket ignorálhatunk, de attól még valósak maradnak. És a könyv szerintem nagyon jól kezelte őket.

Sok LGBT könyv inkább azt helyezi fókuszba, amikor a szereplője rájön a dologra, és ahogyan ő maga feldolgozza, és ez is jó. Mindegyik egy kicsit más, mindegyik egy kicsit másik oldalát világítja meg a helyzetnek. Simon viszont ezen már túlesett, és teljesen oké vele, és ezt imádtam. Az írónő ezzel leszögezte, hogy nem heterónak lenni teljesen oké, és innentől ezen nem is rágódik, teljesen természetes dologként kezeli - mert az is. Egyszerű és nagyszerű módszer és én nagyon örültem neki.
És ott van az a mondat, amiért már önmagában megéri elolvasni ezt a könyvet: "Határozottan idegesítő, hogy a heteró (és ha már itt tartunk, a fehér)  az  alapbeállítás,  és  csak  azoknak  kell  gondolkodniuk  az identitásukról,  akik  nem  férnek  bele  ebbe  a  skatulyába."
Mert ez ennyi, beskatulyázás és nem több. Pedig mindenkinek meg kell adni a lehetőséget az önmeghatározásra, és igenis mindenkinek szabad, sőt, kell gondolkodni azon, hogy ki ő, minden tekintetben. Sajnos attól még messze vagyunk, hogy ne legyen "alapbeállítás", de minél többen gondolkodnak el ezen, annál jobb.

A szereplőket nagyon szerettem. Simon egy remekül kidolgozott és árnyalt főszereplő, elbénázik dolgokat, értetlenkedik, kiborul, néha totálisan vak, máskor meg éretten gondolkodik és nagyon jól látja a dolgokat. Ami külön tetszett, hogy az írónő nem egy fontos tulajdonságaként tünteti fel azt, hogy meleg, hanem csak mint egy mellékes információként, mint ahogy azt is leírja, hogy milyen színű a szeme.
Nagyon megszerettem és könnyen azonosultam vele, nagyon tetszik a karaktere.
Külön tetszett, hogy Blue személyesen alig szerepel, inkább csak az e-mailjeit olvassuk, és mégis egy komplex jellemet kapunk. Tudjuk a hangsúlyosabb tulajdonságait és az apróságokat is, őt is nagyon könnyű megszeretni és remekül összepasszolnak Simonnal.

Mellékszereplők terén is igen jól néz ki a felhozatal. Simon családját imádtam, főleg a testvéreit, Abby és Leah két külön fogalom, és Martin karaktere is nagyon érdekes és tanulságos a maga módján. Aki talán egy kicsit kidolgozatlanabbra sikeredett, az Nick, de nem lehet minden tökéletes.

Ami első körben zavart, az a stílus volt, de aztán rájöttem, hogy enélkül nem lenne az igazi. Ahhoz, hogy napló jellegű legyen, kellett ez a lazább, kevésbé szépirodalmi megfogalmazás, és a hangulat nem is lenne meg nélküle.

Illetve, a vége azért eléggé mesébe illően boldog befejezés, ami egy cseppet elrugaszkodik a valóságtól, de ezt azért szerintem el lehet engedni. Én személy szerint szeretek ilyen könyveket olvasni, bár ide nem feltétlenül illett, pont amiatt, hogy a többi része majdnem teljesen reális. Olyan sajnos nincs, hogy az égvilágon minden jóra fordul, és úgy is marad.

Borító: 
Én odáig vagyok érte, és kifejezetten zavar, hogy egyre többet látom filmes borítóval. Szerintem tökéletes az eredeti, egyszerű de nagyszerű, jó az úgy, ahogy van.

Kedvenc idézet(ek): 
"– Mi az a dementor?
Ne már, ezt nem hiszem el!
– Nora, többé nem vagy a testvérem.
– Akkor biztos valami Harry Potter-dolog – mondja."

"Határozottan idegesítő, hogy a heteróc (és ha már itt tartunk, a fehér)  az  alapbeállítás,  és  csak  azoknak  kell  gondolkodniuk  az identitásukról,  akik  nem  férnek  bele  ebbe  a  skatulyába."

"Egyszer mindenkinek színt kellene vallania egy kínos esemény keretében, akár heteró, akár meleg, akár biszex vagy akármi az illető. Csak mondom."

"Az, ha valaki magabiztos férfi, még nem jelenti azt, hogy heteró."

"  – Tényleg el akarlak vinni valahova – mondja. – Ha nem utálnád a mozit, akkor mit néznél meg szívesen?
    – Bármit – válaszolom.
    – De valószínűleg egy romantikus filmet, ugye? Olyan simonosat, boldog befejezéssel.
    – Miért nem hiszi el soha senki, hogy cinikus vagyok?"

Röviden összefoglalva:
Olvassátok el. Nemtől, kortól, bármitől teljesen függetlenül, én ajánlom. Az egyik legjobb LGBT könyv, ami a kezembe akadt, ezer százalék, hogy újra fogom olvasni (talán most rögtön, hiába van még két kötelezőm és nagyon szűkös határidő).


2018. április 2., hétfő

Leylah Attar - Papírhattyú

Oldalszám: 376
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Paper Swan
Fordító: Kamper Gergely
ISBN: 9789633999103
Országos megjelenés: 2016.12.09
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
A szerelem nem halhat meg soha.

Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel.

Véleményem: 
Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mit várjak ettől a könyvtől. Még a fülszövegét sem olvastam el soha, csak többet is ajánlották, ezért lecsaptam rá, amikor megláttam a könyvtárban.

Történetünk főszereplői Skye és Damian, akik a történet elején úgy találkoznak, hogy utóbbi elrabolja az előbbit. Skye semmit sem ért az egészből, de aztán szépen lassan elkezd a felszínre törni a múlt, minden hiba, amit az érintettek valaha elkövettek és főszerepet kap a bosszúvágy, no meg a szeretet.

Az első olyan 80 oldal elolvasása után elkezdtem kicsit viszolyogni ettől a könyvtől, elsősorban a stílus miatt. Fogalmam sem volt, hova tart ez az egész és miért, túlságosan köznyelvinek tűnt az írásmód, és a hangulat sem ragadott magával, finoman szólva.
De van egy olyan elvem, hogy nem hagyok félbe könyvet, így hát hősiesen küzdöttem tovább - és milyen jó, hogy így tettem.

Ez a könyv egyszerűen csak szép. Nem azon az általános módon, hanem egy egészen egyedin. A gyűlöleten keresztül mutatja meg a szeretetet, és a bosszúvágyon keresztül a megbocsájtást. Elég éles ellentétek vannak benne, és ez különösen tetszett.

Aztán ott van már csak maga a bosszú. Ez szerintem egy olyan téma, ami míg világ a világ foglalkoztatni fogja az embereket, mert bár általában nem élet-halál magaslatokban, de mind találkozunk vele, nem is egyszer.
Lehet arról vitatkozni, hogy helyes-e avagy helytelen, tönkreteszi-e az embert vagy sem, de szerintem felesleges, mert úgyis mindenkinek más a véleménye.
De ez a könyv mindenképpen rákényszerít, hogy újragondold a véleményed. Ha valaki élete teljesen tönkremegy egy illető miatt, akkor tiszta lelkiismerettel tönkreteheti-e emberünk ennek az illetőnek az életét? Ha a hivatalos igazságszolgáltatás nem szólhat bele az ügybe, hagyni kéne az egészet és továbblépni? És képes erre bárki is?
Elég erősen ott van ebben a könyvben, hogy akinek hatalma és pénze van, milyen könnyedén áttaposhat azon, akinek viszont semmije sincs - és hogy mennyire fel tud háborodni, ha vele teszik meg ugyanezt. Mivel nem szeretnék spoilerezni, ezt nem fejteném ki bővebben, de az biztos, hogy ez egy elég érdekes rész és mindenképpen megéri gondolkodni rajta.

Aztán: a veszteség. Mi az, amit az ember józan ésszel eltűr? És hogy jön ahhoz bárki is, hogy elvegyen tőlünk valakit? Ilyen téren a könyv elég kegyetlenül rávilágít arra, hogy mennyi igazságtalanság van a világon. Mi itt sokan természetesnek vesszük, hogy együtt lehetünk a családunkkal, de másnak elég egyszer rossz helyen lenni, és máris utcára kerül, a szeretteit elveszítve.
Olyan jól érzékelteti, hogy milyen is az a tehetetlenség, hogy már szabályosan én éreztem rosszul magam.

Na és emellett ott van a szeretet.
Olyan téma ez, amit sokan próbálnak meg felhozni, és még többen el is rontják. Vékony a határ a szépen bemutatott szeretet és a nyáladzás között.
Itt ezzel nem volt semmi gond, sőt. Írónk nem túlozta el a dolgot, nem azt akarta bizonygatni, hogy a szeretet mindent azonnal legyőz, hanem a maga szép valójában festette le. Kell az ember életébe és valószínűleg tényleg a legszebb érzés, de nem mindent legyőző erő, és sajnos néha várni kell rá. Szerettem szereplőink kapcsolatát, és azt, hogy igenis voltak rosszabb időszakok és kihagyások. Semmi sem javult meg varázsütésre, és ha később meg is javult, valami nyoma maradt.

És persze maguk a szereplők.
Általában ezen áll vagy bukik minden, és itt hál' istennek állt. Van két nagyon szép karakterfejlődésünk, érdekes egyéniségek, szerethető karakterek. Skye eleinte nem tűnt túl szimpatikusnak, aztán meglepően hirtelen nőtt a szívemhez. Először nagyon gy tűnt, hogy egy tipikus, idegesítő főszereplővel van dolgom, de kiderült, hogy egyáltalán nem.

A már emlegetett első 80 oldal után a hangulat is nagyon megtetszett. Eléggé erős és egyedi, és olvasás után is az emberrel marad.
Ha valami nem tetszett meg később sem, az a stílus. Mármint néhol. Mint mondtam, elég köznyelvi, ami néha valóban illik a helyzethez, de néha egyszerűen olyan, mintha máshogy nem sikerült volna. Az erotikus részek kifejezetten nem tetszettek, lehet ezt ennél sokkal jobban is. Nem volt túl sok, így nem annyira zavaró, de azért mégiscsak akadt. Ha valaki nem tud ilyet írni, ne írjon, anélkül is működik a könyv, sőt.

A történetvezetés nagyon tetszett, izgalmas volt és érdekes, az eleje után teljesen magával ragadott és igen nehezen tettem le a könyvet. A lezárással is elégedett vagyok, kifejezetten tetszett.

Borító: 
Na, nekem ez sehogy sem jön a könyvhöz. Valahogy egyáltalán nem illik hozzá, de nem tudnám megmagyarázni, miért. Szép a maga módján, és értem, hogy miért kellene kapcsolódnia hozzá, de hangulatban nekem valahogy mégsem passzol a kettő.

Kedvenc idézet(ek):
"Nem mindig akkor kapjuk meg a kincset, ha kitartunk valami mellett. Néha akkor történik meg a varázslat, ha elengedjük, amit kell."

"Vagy a szerelmet választod, vagy a gyűlöletet, mert ahol az egyik él, ott a másik el fog pusztulni."

"Ha az ember lehunyja a szemét, és olyasvalakire gondol, akit szeret, nem a hajszín, a szemszín meg a személyi igazolványba kerülő egyéb adatok összessége jut eszébe. Inkább mindenféle apróságok bukkannak elő a tudata mélyéről, olyan dolgok, amikről nem is gondoltuk volna, hogy elraktározzuk őket."

Röviden összefoglalva: 
Bár nekem nem okozott akkora extázist, mint azoknak, akik ajánlották, szerintem is megéri elolvasni. Szép történet jó gondolatokkal, olyan témákkal, amikkel jó foglalkozni egy kicsit. Elvileg elsősorban romantikus, de szerintem azoknak is tetszhet, akik nem nagy rajongói a műfajnak.