2017. június 25., vasárnap

Mark Lawrence - Tövisek hercege

Oldalszám: 336
Kiadó: Fumax
Eredeti cím: Prince of Thorns
Fordító:  Gy. Horváth László
ISBN: 9789639861398
Országos megjelenés: 2012
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 
Óvakodj a Tövisek Hercegétől…

Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.

Tizenöt évesen király akar lenni…

Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.

Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?


Véleményem: 
Tövisek hercege - avagy beszéljünk egy kicsit arról, hogy Magyarországon miért a legjobb könyvek kapják a legkevesebb figyelmet a fiatalok körében.
Nos, van erre egy magyarázatom, de az minden, csak nem kedves, így most megpróbálom a lehető legrövidebben és legvisszafogottabban felvázolni: sok a funkcionális analfabéta  Rohan a világ, a tizenéveseknek nem elég gyors dolog az olvasás, így elsősorban az egyszerű, könnyen emészthető (és ezzel együtt sajnos legtöbbször üres, sablonos és irodalmilag nagyjából értékelhetetlen) könyveket veszik a kezükbe többen. Ez, ha végiggondoljuk, egy épp ésszel felfogható folyamat, bár ettől még nem lesz kevésbé ijesztő és elkeserítő.
Mindenesetre ennek az eredménye az, hogy az előbb emlegetett ifjúsági könyvek a népszerűek, és azok, amik komoly értékeket képviselnek, rengeteg munka van a hátterükben és irodalmi szempontból elismerést érdemelnek, nagy általánosságban háttérbe szorulnak.
És itt nem csak a Tövisek hercegére gondolok, csak már érdemesnek tartottam felhozni a témát, mert egyáltalán nem ez az első alkalom, hogy olyan könyvbe botlok, ami ezerszer több figyelmet érdemelne.

Na de akkor térjünk is rá a könyvre, hadd üljön el egy kicsit a felháborodás, mielőtt a bejegyzés végére értek.
Van itt nekünk egy darabjaira hullott, velejéig romlott világ, egy visszafejlődött civilizáció, rengeteg vérrel, mágiával és visszatérő holtakkal fűszerezve, egy olyan főszereplővel a középpontban, akit egyszerre imádok és álmodok rosszakat tőle.
Főszereplőnk csupán 9 volt, amikor anyját és testvérét a szeme előtt gyilkolták meg, mindezt ő egy tövisbokorba akadva nézte végig. Később majdnem belehalt sérüléseibe, de felépült, és 10 évesen meglépett egy rablóbandával, aminek 13 évesen már ő a vezére.
Jorg arra készül, hogy elfoglalja a trónt, ami őt illeti, és kezdjen valamit azzal a hulladékhalommal, ami régen a világ volt.

Na most, az első, amiért ez a könyv tapsot érdemel, az a világ.
Itt gyakorlatilag minden odaveszett, ami most van, és ez már több száz éve történt. Nincs technika, feudális rendszer uralkodik, a holtak csak úgy oda-vissza mászkálnak a világok között. A gazdagok kedvükre játszanak, a becsület a nagyok között semmit se jelent, szegénység van - en bloc borzalmas az egész, de ahogy én a társadalmat elnézem, könnyen el tudom képzelni, hogy egyszer ide jutunk, és ehhez még mágia se kell.

Először nem igazán értettem, hogy hova akar menni ez a történet, de gyorsan leesett. Az elején összefutunk Jorg bandájával, aztán felgyorsulnak az események, az olvasó meg csak kapkodja a fejét. Nagyon tetszett a cselekmény, egy olyan könyv ez, melynek olvasása közben gyakran nyomorultul érzi magát az ember, de attól még nem tudja és nem is akarja letenni. Egyszerűen csak tökéletesen át tudtam érezni a helyzetet, és ez jobban fájt, mint azt elsőre gondoltam volna.
Megvannak a csavarok is, a világ a szemed előtt épül fel, és rengeteg dologra egyáltalán nem számítottam.

És akkor ott van még az érzelmi része is a dolognak. Itt ugrik a majom a vízbe.
Ez a könyv konkrétan elejtett félmondatokkal olyan hihetetlenül jól ábrázolja azt, hogy mennyire borzalmas emberek és emberi tulajdonságok vannak, hogy arra azóta se találtam meg a megfelelő szót. Alig-alig villant meg pozitív dolgokat ilyen téren, és az ezzel a legnagyobb baj, hogy mindennek van benne igazságalapja. Egy királytól meg lehet venni a felesége és a gyereke - az egészen kicsi gyereke - megölését, csak mert a bosszú politikailag nem lenne jó lépés. Egy rablóbanda néhány tagja ezerszer jobb ember, mint a nemesek bármelyike. Aki lelketlenül, kegyetlenül játszik, csak az érheti el, amit akar.

Fájt ez a könyv, de ennek ellenére - sőt, inkább épp ezért - imádtam. Nem készültem fel rá, hogy ennyire el fog taposni lelkileg, de szerintem erre nagyon sok mindenkinek lenne szüksége. A Tövisek hercege egészen biztosan sokak szemét képes lenne kinyitni, ha kézbe vennék.
Mindez persze nem menne igazán jó fogalmazás nélkül, de szerencsére az is megvan.

Karakterek: 
Jorg egyedül el tudná vinni a hátán a könyvet.
Végre egy olyan főszereplő, akinek tragikus a múltja, és utána nem dalolászva megy tovább, hogy "én most akkor néha szomorú leszek, de amúgy boldogan élem világomat", hanem ténylegesen beleőrül az esetbe, és közveszélyes szociopatává válik. Jorg kiszámíthatatlan, nem lehet tudni, mikor kapja el egy dühroham, érzelmeivel ő maga sincs tisztában, valószínűleg képtelen lenne leírni, milyen szeretni valakit (akkor is, ha ő is megteszi néha), törtet előre és nem riad vissza attól, ha át kell taposnia másokon.
És mindez nem meglepő. Kilenc éves volt, amikor egy tövisbokor fogságába esve végignézte a kistestvére és az édesanyja brutális meggyilkolását. Ez nem egy olyan dolog, amit lazán kihever az ember. Az, hogy Jorg szociopatává válik, egy teljesen normális következmény.
Semmi áron nem mondanám jó embernek, attól sajnos igen fiatalon távol került. Tény és való, hogy még így is jobb sok szereplőnél, de a kettő messze nem ugyanazt jelenti.
Nem, Jorg főszereplő, de egyértelműen antihős, nem pedig hős. Hogy később mi lesz, azt nem tudhatom, de egyelőre így állunk.
És ez megint egy olyan dolog, ami rettenetesen tetszik. Jorg törtető, erőszakos és önző, de valahol az ember szurkol neki, hogy elérje amit akar - én speciál utálni sem tudom, sőt. Megértettem, hogy mi történt vele, hogy hogyan jutott ide, és ezt nem lehet felróni neki. Egy beteg ember, és ha ezt elfogadod, akkor mindjárt más szemmel látod.
Nem mellesleg zseni, nekem meg beteg zseni fétisem van.
Szóval le a kalappal Mark Lawrence előtt, mert azért kevesen vállalják be, hogy antihős szemszögéből írnak regényt.
Ami szintén jó, hogy Jorg mellett még más karakterek kidolgozására is jutott elég ideje. Ott van Makin és a Núbai, akik bár nem kifejezetten jó emberek, de nem is rossz lelkűek, hiába tettek szörnyűségeket. Mindketten értékes gondolatokat adtak hozzá ehhez az egészhez, és mindkettőjüket sikerült megkedvelni egy kicsit, főleg az utóbbit.

Borító: 
Odáig vagyok érte. Tökéletesen átadja, hogy mi ez a könyv, milyen hangulatra számíts és miről van itt szó. Gyakorlatilag beleszerettem.

Kedvenc idézet(ek):
"A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall."

"Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, hogy felnövünk. Lehet, hogy felnőttem."

"Az értelem színlelésébe csomagoljuk vad és titokzatos világunkat. Tudománnyal és vallással fedjük be a felfogóképességünkben tátongó űröket, és úgy teszünk, mintha rendet csináltunk volna. És többnyire be is válik ez a tettetés. A felszínen szánkázunk, és fütyülünk az alanti mélységekre. Szitakötőként cikázunk ezer méter mély tavakon, zavaros útvonalakat követve értelmetlen célok felé. Amíg fel nem nyúl valami a hideg ismeretlenségből, hogy lerántson bennünket."

"– A megfélemlítés és a mulattatás állami fegyverek."


Röviden összefoglalva:
Ez a könyv fájni fog és talán a gyomrodat is megviseli, de hidd el, hogy túl sok mindenről maradsz le, ha nem olvasod el, ahhoz, hogy kihagyd. Én mindenképpen ajánlom, már tűkön ülök, hogy a kezembe vehessem a folytatást.
Csak sajnos valaki nem hozta el. Valaki. (Khm, ne is törődjetek velem, akinek szól az érti.)


2017. június 11., vasárnap

Rainbow Rowell - Eleanor és Park

Oldalszám: 334
Kiadó: Scolar
Eredeti cím: Eleanor & Park
Fordító: Simonyi Ágnes
ISBN: 9789632445359
Országos megjelenés: 2014
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Park

Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni.
Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt.
Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg.
Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását.
Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.

Eleanor

Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét.
Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna.
Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.)
A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért.

Véleményem:
Azon ritka alkalmak egyike ez, amikor elolvastam egy könyvet, és egyáltalán nem találok szavakat.
Egy szép, forró reggelen leültem, a kezembe vettem ezt a könyvet, ami már hetek óta a polcomon porosodott, mondván, lassan vissza kéne szolgáltatnom a tulajdonosának.
Benne volt a pakliban, hogy tetszeni fog, mert sokan ajánlották már, na de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire.
Ha nem szólít néha a kötelesség a családom képében, akkor ott helyben olvastam volna ki, így azért eltartott délutánig.

Miről szól ez a könyv?
Nos, kevés lenne tíz bejegyzés is, hogy leírjam, de azért az alapállást fel tudom vázolni.
Van nekünk két főszereplőnk meglepő módon, Eleanor és Park. Eleanor most megy először abba a suliba, amibe Park jár. Szülei elváltak, anyja hozzáment egy másik férfihez, aki iszik, erőszakos és zsarnokoskodó. Heten laknak egy kicsi és rozoga lakásban, az életkörülményeik katasztrofálisak, ráadásul Eleanor külön rossz viszonyban van mostohaapjával. Ha ez esetleg nem lenne elég, az új iskolájában se nagyon akarják befogadni.
Park szerető családból származik, szülei fülig szerelmesek egymásba és foglalkoznak vele. Nem tökéletes az élete, mint ahogy senkinek sem lehet az, de jó életet él.
Minden akkor kezdődik, amikor Eleanor felszáll a buszra, de nincs hova ülnie, és Park - bár ekkor még nem túl kedvesen - de maga mellé invitálja.

Mi történik itt?
Nos, Eleanor és Park szépen fokozatosan egymásba szeret. Ez még eddig nem tűnhet túl extrémnek, rengeteg romantikus YA könyv létezik... Na de ahogy ez itt meg van írva - na hát az mindent visz.
Eleanor és Park nem csak elméletben szerelmesek, hanem ténylegesen azok. Ezek itt élő és lélegző karakterek, én pedig a fejükben voltam. Nem, nem érdekel, hogy valójában "csak" olvastam, és semmi ilyesmi nem történt. De igen, történt. Engedjük el.

Reinbow Rowell nem azt írja le, hogy milyennek képzelik el a korai kamasz éveikben járó naiv fiatalok a szerelmet. Nem egy rövidke vázlatot ír, amiben csak így szünet nélkül halmozódnak az események aztán a két főszereplő hopp, már ott is fekszik egymáson a szederbokorban (nem tudom miért szedret írtam, lényegtelen). Rainbow Rowell azt tárja fel, hogy milyen úgy igazán szerelmesnek lenni, és hogy mik az egy kialakuló párkapcsolat közben fellépő nehézségek. Mindemellett még tök mellékesen bedob és részletesen körbejár olyan témákat, mint a családon belüli erőszak, s szegénység a zaklatás, az önbizalomhiány ami a testi tökéletlenségből ered... Rengeteg dolog van itt, mind valós, mind remekül ábrázolt, és mindegyik miatt meg akartam ölelni az írónőt.

És itt most nem az a helyzet, hogy a könyv feldob egy témát, én meg elgondolkodom rajta. Itt az a helyzet, hogy annyira pontosan és hiánytalanul írja le a szereplők érzéseit és gondolatait, hogy konkrétan velük éltem meg mindent, és nem túlzok. Arra a néhány órára, amíg olvastam, én lettem ők.

Ez a könyv egy csoda, és ezt nem lehet egyetlen egy véleménnyel kifejezni, olvasni kell.
Két fiatal szerelme, és vannak extrém körülmények, de a lényeget tekintve semmi különös - egy love-sztori. Mégis fantasztikus alkotás. Azon ritka bestellerek egyike, amiknél értem, hogy miért lehetett besteller.
Eleanor és Park nem valami fantasy világban él, nem múlik rajtuk a világ sorsa, nem kell lázadást vezetniük, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak két tinédzser, akik egymásba szeretnek, és ez épp elég, néha még sok is. Eleanor családi háttere elég borzasztó, nem néz ki úgy, mint egy modell, és ez az elején már csak azért is bezavar, mert Parkot kellemetlenül érinti a külvilág reakciója kettőjükre. Eleanornak se könnyű, megvannak a maga démonai, küzd az otthoni problémákkal és a folyamatosa zaklatással. De mindezen képesek túllendülni. Semmi sem megy simán, de nem hagyják annyiban, mert szeretik egymást.

És ha ez esetleg nem lenne elég (bőven elég lenne már önmagában is, csak úgy mondom), akkor még ott van mellé Eleanor és a családja, amit szintén át tudtam élni, és épp ezért borzalmas és egyszerre zseniális volt, Park és az apja kapcsolata, Park szüleinek kapcsolata, a zaklatás, ami Eleanor körül folyik...

Nyilván mindehhez kell egy fantasztikus fogalmazás (na meg pluszba egy hasonló szintű fordítás), és ez meg is van. Nem tudtam letenni ezt a könyvet, egyszerűen berántott és nem engedett el, amikor pedig vége lett, el kellett rajta gondolkodnom, hogy most akkor mégis hogyan tovább.

Karakterek:
Mindkét főhőst imádtam. Gyakorlatilag annyira élőek, hogy kisétálnak a lapok közül.
Eleanor egy kicsit művészlélek, meglehetősen sérült, ugyanakkor erős és így is kitart. Igazi egyéniség, de ez nem jelenti azt, hogy nem esik neki rosszul, amit folyamatosan kap. Egyszerűen csak próbálja kizárni, mert ha beengedi, annak borzasztó vége lesz. Ezer százalék, hogy véglegesen megmarad bennem a karaktere.
Park talán még egy kicsit nehezebben küzd meg az érzéseivel. Eleanor mellett szép lassan megtanulja, hogyan legyen önmaga, és hogy ne vegye fel azt, amit mások mondanak neki emiatt. Persze ezelőtt sem volt az a tipikus srác, aki megy a tömeggel, de voltak olyan dolgok, amiket le kellett rendeznie magában.
A váltott szemszög egyébként tökéletesen működik, ezt a könyvet el se tudom képzelni csak az egyikük szemével nézve.
Annyira gyönyörű, kerek egész a karakterábrázolás, hogy arra még mindig nem találok szavakat. Mind Eleanor, mind Park gondolatait hihetetlen részletességgel látjuk át, nincsenek felesleges, kihagyható részletek, mert csak így lesz az igazi. Már csak miattuk is megéri olvasni.
A szülőkről is eléggé részletes képet kapunk. Eleanor anyja egy elkeseredett nő, aki már nem is keresi a kiutat, Park szülei pedig a mai napig hihetetlenül szerelmesek egymásba, és ezt a részt is külön szerettem. A könyv rajtuk keresztül szemlélteti, hogy milyen egy olyan család, amiben jó felnőni. Megvannak a konfliktusok, de ezek kezelhetőek, és mivel szeretik egymást és törődnek egymással, meg is akarják oldani őket.

Borító:

Ezért annyira nagyon nem vagyok oda, de most egyáltalán nem is érdekel. Nem is rossz, de nekem túl kopár, sok benne a fehér.

Kedvenc idézet(ek):
"   – Azt hiszem, nem is veszek levegőt, amikor nem vagyunk együtt – suttogta Eleanor. – Ami azt jelenti, hogy amikor hétfőn reggel találkozom veled, már hatvan órája nem lélegzem. Valószínűleg azért vagyok olyan mogorva, és azért mordulok rád. Amikor külön vagyunk, csak rád gondolok, és amikor együtt vagyunk, csak pánikba esem. Mert minden másodperc nagyon fontosnak tűnik. És mert annyira elveszítem a kontrollt, nem tudom visszafogni magam. Már nem is a sajátom vagyok. A tiéd vagyok, és mi lesz, ha úgy döntesz, hogy nem akarsz engem? Mert hogyan is akarhatnál úgy, ahogyan én akarlak téged?"

"A lány közelebb lépett hozzá. – Úgy nézek ki, mint egy hobó?
    – Rosszabb. Mint egy szomorú hobó bohóc.
    – És ez neked tetszik?
    – Imádom.
    Amint ezt kimondta, Eleanor arcán mosoly terült szét. És amikor Eleanor mosolygott, benne eltört valami.
    Valami mindig eltört."

"– Lehet, hogy tényleg vonzódom a koreai srácokhoz, és még csak nem is tudok róla.
– Milyen jó, hogy én vagyok az egyetlen koreai srác Omahában – jegyezte meg Park."

Röviden összefoglalva:
Keressétek fel ezt a könyvet és olvassátok el. Csak ennyit akartam mondani.